Blog

Hosszú mondatnevű zenekarok, afrikai hülyeségek, elektroklimpírozó sznobok és Crystal Castles helyett itt egy zenei katyvasz idei számaimból. Az első „cédén” a 11 legerősebb lemezről válogattam, a másodikon pedig olyan albumokról, amiket szintén nagyon szerettem, illetve olyanokról, amik valójában nem is albumok, sőt, nincsenek is. Bónusznak pedig 5 olyan dal, ami meghatározó volt idén, még ha majd' 40 éves is van köztük.

Médiatűz link egyelőre annak, aki kéri.

CD#1: A kezdőcsapat

1. Grand Magus – Like The Oar Strikes The Water
Abban, hogy ennyire szerettem a doom-metalt* idén, komoly szerepe volt a svéd Grand Magusnak, akik néhány ehhez hasonlóan olcsó és patetikus metálslágert produkáltak. Ez a lemez nyitószáma, a legarcbamászóbb, már-már az Amorphis Bettern Unbornjára emlékeztető bólogatófaktorral.
(*Doom-metalnak én az ehhez hasonló iommista riffelést szoktam nevezni, de meggyőzhető vagyok: ha valaki szerint ez heavy metal vagy hard rock, akkor legyen az.)


2. Sons & Daughters – Gilt Complex
…