A38Samstag, 26. November 2011
Space Is Called with Actress (UK)
Actress, Cadik und Crimson & Chrom
Actress (UK)
Az elektronikus zene legfrissebb tehetségeként, a tavalyi év egyik legfontosabb producereként kikiáltott Actress polgári nevén, mint Darren Cunningham sokkal kevésbé ismert, ami nem véletlen, hisz a kortárs elektronikus zene szerelmeseinek a szédítő muzikalitású Actress-t sokkal, de sokkal jobban ismerik, őt, aki már Hazyville című debütáló albumán is, amit később csak még jobban megerősített, szédítően fogékony a technóra, a dubstepre és az új hip-hopra.
Legújabb lemeze a tavalyi év legkiemelkedőbb alkotási között, számos zenei sajtóorgánum előkelő helyén kapott rangot „az év lemezei“ összesítésben, így nem csoda, ha a folytatást is kiemelt figyelem kíséri, jóllehet Cunningham a minap Twitter oldalán posztolta világgá, hogy 2011-ben sem ült ölbe tett kézzel, így az év végéig új kiadványok várhatók, amelyekből szédítő ízelítőt hallhatunk majd a hajón.
Cadik, azaz Séfel Pál egykor az Anima Sound Systemmel kezdte a szkreccset, és azóta hazánk egyik vezető lemezlovasává küzdötte fel magát. Jungle, d’n’b, hiphop - főleg ezekben a műfajokban alkot nagyot, de a Palotaival közös B2B-akciók, a Rewindok és Sunday Sessionök gyönyörű eklektikus szetteket szültek.
Az évek során Cadik Magyarország egyik leginnovatívabb, mindig új utakon járó producerévé vált, amit leginkább a megfontoltan haladó, de annál kidologozottabb, briliánssá csiszolt anyagokkal előálló Membran projekt bizonyít. Cadik legutóbbi kezdeményezése, az A38 Hajóval közösen létrehozott Real Your Nature sorozat az elektronikus underground legfrissebb, kísérletező irányzatait mutatja be havi rendszerességgel.
Crimson
A székesfehérvári Crimson pont tíz évvel ezelőtt kattant rá a lemezjátszózásra, és társával, Chrommal öt éve alapította meg „virtuális stúdióját“, az IKZ-t. 2005-ben a Minimalheadzes Isut is bevéve elindították a Lick the Click! partisorozatot.
Crimsont elsősorban a minimál érdekli, egészen pontosan az abból kicsiholható hangulatok. A minimáltechno alapokon gyakran szólal meg szving, dub, de igen gyakran kirándul a darkos, artrockos vonalak felé is. Egyedülálló hangulatú, kissé melankolikus szettjei bátran hágják át a műfaji határokat, és igencsak különlegességszámba mennek.
Event hinzugefügt von kllrblnt | Zur Überprüfung melden
Fotos
Berichte
Verfasse einen Bericht über dieses Event
Ähnliche Events
-
Mai
31
AraabMUZIK
A38, Budapest, Ungarn
22 Besucher
-
Jun
2
Forbidden Fruit 2012
The Royal Hospital, Kilmainham, Dublin, Irland
124 Besucher
34 Shouts
-
Jun
9
ACTRESS (UK) LIVE, LAUREL HALO (US) LIVE, Dans La Visage (CH), Bit-tuner (CH)
Südpol, Kriens, Luzern, Schweiz
8 Besucher
1 Shout
-
Jun
13
Hidden Depths presents: Hyperdub
Koko, London, Vereinigtes Königreich
7 Besucher
1 Shout
-
Jul
6
Bloc 2012
London Pleasure Gardens, London, Vereinigtes Königreich
332 Besucher
52 Shouts
-
Jul
12
Dour Festival 2012
La Plaine de La Machine à Feu, Dour, Belgien
335 Besucher
174 Shouts
-
Jul
18
Hegyalja Fesztivál
Hegyalja Fesztivál, Tokaj-Rakamaz, Ungarn
51 Besucher
6 Shouts
-
Sep
26
Decibel Festival
Neumos, Seattle WA, Vereinigte Staaten
40 Besucher
1 Shout
-
Okt
13
John Cale
Royal Festival Hall, London, Vereinigtes Königreich
5 Besucher
Letzte Aktivitäten
-
samli war an Space Is Called with Actress (UK) in A38 interessiert. Dezember 2011
-
kdsrcrl war bei Space Is Called with Actress (UK) in A38. Dezember 2011
-
ziggystardustGR besucht Space Is Called with Actress (UK) in A38. November 2011
-
szpeti16 besucht Space Is Called with Actress (UK) in A38. November 2011
-
nimrodella interessiert sich für Space Is Called with Actress (UK) in A38. November 2011
-
mentalien besucht Space Is Called with Actress (UK) in A38. November 2011
-
Ein gelöschter Benutzer interessiert sich für Space Is Called with Actress (UK) in A38. November 2011
-
darthvalder besucht Space Is Called with Actress (UK) in A38. November 2011
-
Sevores besucht Space Is Called with Actress (UK) in A38. November 2011
-
piribolygo interessiert sich für Space Is Called with Actress (UK) in A38. November 2011


